Márton-napi libák szelektíven

Szelektív hulladékgyűjtés - Szelektív.hu | 2010-11-10 16:35:08

Márton, egy római tribunus i.sz. 316-ban született fia apja kívánságára a légió katonája lett. A legenda szerint 18 éves volt, amikor lováról leszállva odaadta palástját egy didergő koldusnak.



(x)

Nem sokkal ezután Amiens-ben megkeresztelkedett, otthagyta a sereget, és misszionárius lett. 371-ben a Loire menti Tours püspökévé választották. A legenda szerint Márton (alázatból) a ludak óljába bújt, hogy kitérjen püspökké választása elől, de a ludak gágogásukkal elárulták a szentet, így "kénytelen volt" a püspökséget elvállalni. Úgy tudni, meggyőző, hiteles, jótékony püspök volt. Időszámításunk után 397-ben hunyt el.
Halála után váratlanul igen népszerűvé vált: ő az első keresztény szent, aki nem mártírként emelkedett az oltárokra, Franciaországban pedig az 5-6. század fordulóján egyenesen nemzeti szentként tisztelték.

Nézzük, mit is készíthetünk a ropogósra sült liba mellett egy kis kézügyességgel gyerekeinkkel.


liba1Elkészítéshez szükséges anyagok:

* Fehér, sárga üvegmatrica festék
* Fekete kontúrfesték
* Speciális üvegfestésre alkalmas fólia
* Kék akril festék a pálcika festéséhez
* Hurkapálcika, vagy a nyárssütésre alkalmas fapálcika
* 2 db fagyöngy
* Kockás szalag
* Kék szaténszalag
* Fehér fonál


Elkészítése:
A pálcikát fessük kékre, oldalaira ragasztópisztollyal rögzítsük a fagolyócskákat.
A libás motívumokat speciális, üvegfestésre alkalmas fóliára fessük meg.
Először a fekete kontúrral rajzoljuk körbe a mintát, majd töltsük ki a fehér és sárga színekkel.
Miután megszáradt a festék, vágjuk ki a motívumokat a fóliával együtt.
A libák nyakát díszítsük masnival. Ezután fűzzük fel a fonálra és kössük fel a fapálcikára.
A felfüggesztéshez és a fagolyók mellé kössünk kék szaténszalagot.

 
liba2
 




Gyakori hulladékok

Papír hulladék Műanyag hulladék Fehér üveg hulladék Fém hulladék Elektronikai hulladék Színes üveg hulladék Szárazelem hulladék Zöld hulladék Építési és bontási hulladék

 

(x) Reklám

Az egészséges mosoly kezdete – fogapolas.hu
Az egészséges mosoly kezdete – fogapolas.hu
 


Webfejlesztés   Szoftverfejlesztés   Digitális marketing   -   TIDYMAN.hu

 

(x) Reklám

 

 


használt könyvek újrahasználata, újra és újra és újra...

 

(x) Reklám

Horvatlaguna.hu - Horvátországi apartmanok, magyar gondnoksággal!

 

Hulladékok szelektálása

A szelektív hulladékgyűjtés lényege, Energiatermelés, A veszélyes anyagok elkülönítése
https://hu.wikipedia.org/wiki/Hulladékok_szelektálása


Termékdíj és Hulladékhasznosítási Főosztály

A hazai hulladékgazdálkodás új világa.
http://www.szelektivinfo.hu/


TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért!

http://szelektalok.hu/
hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési akciója.


Házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés - FKF

https://www.fkf.hu/hulladekgazdalkodas-szelektiv-hulladekgyujtes
A kékfedelű tartályokban kizárólag tiszta papírhulladék gyűjthető! További információk · Házhoz menő lakossági szelektív hulladékgyűjtés


Hulladekvadasz.hu: Hulladék témájú hírportál

https://hulladekvadasz.hu
Célkeresztben a hulladék! Hulladéklerakatok, újrahasznosítás, szemétszedés, plogging, minden, amiben a hulladék benne van. Légy te is Hulladékvadász!


Hulladéknaptár

Mi, mikor és hova dobható? Házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés. Honnan? Mikor? Milyen hulladékot visznek el. http://www.hulladeknaptar.hu/


Bélyegző készítés Budapesten azonnal, rendelés ONLINE is. COLOP, TRODAT, TRAXX bélyegző és kellékek teljes palettával a StampMax-ban.

Bélyegző készítés Budapesten

 


 


MTI
2003-óta tájékoztatjuk, hogy mit is jelent a szelektív hulladékgyűjtés és mit, hogyan és hol gyűjtsünk szelektíven