Szelektív hulladékgyűjtés gyakori kérdések és témák Magyarországon

Szelektív hulladékgyűjtés a közösségi médiában – gyakori kérdések és témák Magyarországon

Gyakran ismételt kérdések és bizonytalanságok

• Mit hova dobjunk? – Az egyik leggyakoribb kérdés, hogy melyik hulladék pontosan melyik gyűjtőbe való. A papír vagy a fémdoboz egyértelmű, de sokan bizonytalanok például a tejes/italos kartondoboz (italoskarton) kapcsán, amit Magyarországon a műanyag-fém (sárga) kukába kell dobni. Problémát okoz, hogy az átlagember nincs tisztában minden anyagtípussal – például melyik műanyag rakható a szelektívbe –, és a csomagolásokon sem mindig egyértelmű a jelölés (műanyag fajtájának száma/betűkódja). Gyakran felmerülnek speciális anyagok is: mehet-e a hungarocell vagy purhab a szelektívbe, hova dobjuk a kiégett villanykörtét, a CD/DVD lemezeket vagy akár a spirálozott füzetet – ezekre sokan a közösségi fórumokon keresnek választ. A rövid válasz általában: csak azt gyűjtsük szelektíven, ami az adott gyűjtőbe való csomagolási hulladék – például a sárga kukába kizárólag műanyag-, fém- és italoskarton csomagolás kerüljön, nem minden műanyag tárgy. Az olyan holmikat, mint a játékok, háztartási eszközök vagy hungarocell, a rendszer nem tudja feldolgozni, ezért ezek nem valók a szelektív kukákba.

• Ki kell-e öblíteni a csomagolásokat? – Visszatérő kérdés a kommentekben: „Ki kell mosni a joghurtos poharat, műanyag dobozokat kidobás előtt?”. Sokan úgy hiszik, mindent patyolat tisztára kell mosni, különben nem hasznosítható. A szakértők válasza szerint nem kell fertőtleníteni vagy tökéletesen súrolni a csomagolást – elég a nagyobb szennyeződésektől megszabadítani, pl. kiöblíteni a mosogatás végén maradt vízzel. Az ételmaradékok leöblítése segít megelőzni a bűzt és megkönnyíti a válogató munkáját, főleg ahol egy zsákba kerül többféle anyag (pl. papír és műanyag együtt). Vizet pazarolni nem érdemes, de egy gyors öblítés vagy a zsíros pizzásdoboz szennyezett részének letépése ajánlott – a zsíros papírt a vegyesbe, a többi részét a papírgyűjtőbe tegyük. Tehát nem kötelező mosogatni mindent, de egy kis tisztítás javítja a feldolgozás hatékonyságát és a dolgozók helyzeté. (Ez a téma TikTok-videókban is felbukkan, pl. “Mosogatni a műanyag dobozokat – igazság vagy tévhit?” címmel, a hozzászólásokban pedig sokan meglepődnek, hogy nem muszáj mindent elmosni.)

• Le kell venni a kupakokat, címkéket? – Gyakori dilemmaként merül fel, hogy mi a teendő a műanyag palackok kupakjaival vagy a kartondobozok műanyag elemeivel. Ebben nincs teljes egyetértés: van olyan szolgáltató, aki kéri a kupak leválasztását, máshol nem tartják szükségesnek. Általában elmondható, hogy a modern válogatórendszerek elbírnak a kupakokkal, sőt a palackot kupakkal együtt tömörítik sok helyen. Ugyanakkor a biztos megoldás az, ha a kupakot külön gyűjtjük műanyagként (illetve jótékony célú kupakgyűjtő akciókba adjuk). A címkéket nem kell leáztatni, hacsak nem papír és könnyen lejön – a műanyag címkét a műanyagok között, az üvegen lévőt az üveggel együtt is kezelik a feldolgozók. A lényeg, hogy a fő anyagtípust kövessük – például egy műanyag kupakos italoskartont (tejesdoboz) nyugodtan dobjunk a sárga kukába, nem gond, ha rajta a kupak. A platformokon sokan megosztják a tapasztalatukat: “XY szolgáltató ezt kéri, más meg azt” – valóban régiónként eltérhetnek az előírások, ami zavart kelt. Ezért a hivatalos források (pl. helyi hulladékgazdálkodó honlapja) áttanulmányozása javasolt.

• Mi legyen az üveggel és a veszélyes hulladékkal? – Sokan rákérdeznek, hogy miért nincs külön házhoz menő üveggyűjtés, illetve mit kezdjenek a használt sütőolajjal, elektronikai hulladékkal, elemekkel. Magyarországon jelenleg az üveghulladékot nem viszik el háztól országosan, általában gyűjtőszigetekre kell elvinni, vagy betétdíjas üvegeket a boltba visszaváltani. Ez gyakori panasz a kommentekben: sokan írják, hogy „nálunk kilométerekre van üveggyűjtő, ezért a kommunálisba kerül”. Hasonló a helyzet a biohulladékkal (konyhai zöldhulladék) – a legtöbb településen nincs még külön gyűjtése, bár EU-előírás miatt ez változóban van. A használt sütőolajat el lehet vinni MOL-kutakhoz, de a gyakorlatban kevesen teszik: ahogy egy HVG-cikk is írja, napi átlag mindössze 2,5 liter használt olaj jut el egy-egy kúthoz, ami elenyésző. Sokan nem tudják, hogy a MOL-kutak átveszik, vagy ciki nekik bevinni – többen megosztották, hogy a benzinkutas furcsán nézett rájuk, amikor megjelentek az olajos flakonokkal. A lejárt gyógyszereket, elemeket, elektronikai cikkeket szintén gyűjtőpontokra (gyógyszertár, műszaki bolt, hulladékudvar) kell vinni – a közösségi médiában visszatérő javaslat, hogy gyűjtsd ezeket otthon, és évente párszor szabadulj meg tőlük szakszerűen. Ugyanakkor a kommentekből kitűnik, hogy sokan nem értesülnek erről időben, vagy nem áll módjukban szállítani: például egy lakótelepi lakos hogyan vigye el a használt olajat autó híján – ezért kérdéses, mennyire reális az elvárás.

• Kötelező-e szelektíven gyűjteni? – Fel-felbukkan a kérdés, hogy jogilag előírt kötelesség-e a szelektív hulladékgyűjtés. Jelenleg Magyarországon nem szankcionált, kötelező jellegű a lakossági szelektálás, inkább önkéntes alapon, ajánlásként van jelen. Egy társasházban például nem büntethető az, aki a PET-palackot a kommunális kukába dobja, bár a többiek szemében ez “szimpla bunkóság” lehet. A közösségi médiában a környezettudatos felhasználók gyakran morális kötelességként tekintenek rá, és megszólják azt, aki nem gyűjt külön, ha pedig a feltételek adottak (pl. ki van rakva a szelektív kuka a háznál). Tehát bár törvényileg nem kötelező, társadalmi elvárás egyre inkább, és a platformokon is erre buzdítanak a legtöbben.

Visszatérő tévhitek és vitatémák

• „Úgyis összeöntik az egészet.” – A legelterjedtebb városi legenda a szelektív kapcsán, amit szinte minden Facebook-poszt alatt olvashatunk, hogy “a végén úgyis egybe kerül minden hulladék”, vagyis a lakossági szelektálás felesleges. Sokan esküsznek rá, hogy a saját szemükkel látták, amint a kukások egybe borítják a külön gyűjtött papírt és műanyagot. Az igazság az, hogy a kukásautók egy része több rekesszel rendelkezik, így egy járattal szedik össze a különféle anyagokat, de a járművön belül sem keverednek össze. A hulladékkezelők érdeke is a frakciók szétválogatása, hiszen a tiszta, válogatott hulladék értékes nyersanyag. Ennek ellenére valóban voltak esetek régen (10+ éve) és lehetnek kivételek, amikor összeöntés történt – pl. egyes intézményeknél, ahol hiába vannak szelektív kukák, a takarítók végül egybe ürítik, mert nincs szerződéses szelektív elszállítás. A szakemberek szerint azonban nem érdemes erre hivatkozva “felmenteni magunkat”, mert ma a legtöbb helyen a rendszer jól működik, és inkább a mi hibánk, ha kárba vész a szelektálás: országosan a szelektív kukák ~60%-a szennyezett, vagyis a lakosság keveri össze benne a szemetet, nem (csak) a szolgáltató. Ezt a témát TikTokon és YouTube-on is sokan boncolgatják: például Gyetván Csaba „Most akkor összeöntik, vagy nem öntik?” címmel készített videót a hulladékválogatás folyamatáról, épp az ilyen kommentelői kételyek eloszlatására.

• „Mindent ki kell mosni, különben nem ér semmit.” – A másik gyakori tévhit, hogy a szelektívbe csak makulátlanul tiszta csomagolást szabad dobni. Emiatt sokan vagy feleslegesen pazarolják a vizet mosogatásra, vagy inkább egyáltalán nem szelektálnak, mondván “nem fogok mosogatni a szemétnek”. A valóságban nem szükséges minden müzlis dobozt elöblíteni – a feldolgozó üzemekben amúgy is tisztítják az anyagokat, és a válogatóművek több lépcsőben kiválogatják és lemossák a hulladékot. Természetesen a durva ételmaradékot érdemes eltávolítani, de senki sem várja el a fertőtlenített, ragyogó üvegeket a kukában. Ennek a tévhitnek a cáfolata számos edukációs posztban megjelenik: pl. “Tévhit: minden csomagolást alaposan el kell mosni” címmel cikkek születtek, és a hulladékkezelők is kommunikálják, hogy felesleges a túlzás – inkább a kellemetlen szagokat és a penészedést megelőző öblítés a fontos.

• „A szelektív hulladékot is elégetik.” – Gyakran vita tárgya, hogy úgyis a szemétégetőben végzi a szemét nagy része, tehát minek bajlódjunk vele. Való igaz, hogy Magyarországon csak ~30% az újrahasznosítási arány, a többi hulladék nagyrészt lerakóba kerül, kisebb részben égetőbe. Budapesten például létezik egy szemétégető (Rákospalotán), ami a kommunális hulladékot kezeli Ám pont az a cél, hogy a újrahasznosítható anyagok ne kerüljenek a tűzbe, mert az égetés előtti vegyes szemétben rengeteg kinyerhető nyersanyag vész kárba. A szelektív gyűjtés lényege, hogy minél több hasznosítható hulladékot mentsünk meg az égetéstől vagy lerakástól. A közösségi médiában egyesek azzal érvelnek, hogy “inkább égjen el, legalább lesz belőle energia”. Erre a szakemberek azt mondják: az égetés nem preferált megoldás, mert nem nyersanyagkímélő, és az újrafeldolgozás környezeti szempontból jobb – feltéve, hogy tényleg újra lesz hasznosítva az anyag. Itt kerül elő az is, hogy nem minden szelektíven gyűjtött anyag hasznosul végül. Például a műanyagoknak csak töredéke kerül vissza körforgásba: a valaha gyártott műanyagoknak kb. 9%-át dolgozták fel újra, és csak 2%-át tudták ugyanolyan minőségben visszaforgatni. Sok műanyagtípusra nincs is piacképes újrafeldolgozási technológia, vagy a begyűjtött anyag olyan szennyezett, hogy végül mégis égetőben köt ki. Ez a valóság néha erősíti a kétkedő hangokat kommentekben (“úgyse lesz újrahasznosítva, hiába gyűjtöm külön”), míg mások épp ezért szorgalmazzák a hulladékcsökkentést.

• „A lebomló műanyag zacskó mindent megold.” – Az utóbbi időben egy újabb tévhit is terjed: sokan külön kategóriaként kezelik az úgynevezett lebomló vagy komposztálható zacskókat, és nem tudják, hova dobják ezeket. Gyakori felvetés, hogy “ennek nem kell szelektív gyűjtés, hisz magától lebomlik”. A valóság ezzel szemben az, hogy a lebomló műanyagok feldolgozása nehezebb, külön technológiát igényel, és nem szabad a hagyományos műanyagok közé keverni őket. A szakemberek szerint hangzatos a nevük, de ipari komposztáló nélkül ezek is mikroműanyaggá esnek szét, környezeti veszélyt okozva. Tehát a lebomló zacskókat is gyűjtsük inkább szelektíven a műanyaghoz (ha van rá mód), de ne tekintsük őket csodamegoldásnak. Ugyanakkor a normál műanyag zacskókról sokan tévesen hiszik, hogy nem lehet szelektíven gyűjteni, pedig de – a zacskó is mehet a sárga kukába. Összességében ebben a témában is nagy a zavar: a kommentszekciókban egyaránt olvashatunk olyan véleményeket, hogy “a biopolimer a jövő”, illetve ennek ellenkezőjét, miszerint “a lebomló szatyor öngyilkosság”. Ez is mutatja, hogy a műanyagok kérdésében erős félreinformáltság és megosztottság tapasztalható online.

• „Máshol egyszerűbb, nálunk túl bonyolult.” – Gyakran hozzák fel példaként külföldi tapasztalatokat a felhasználók: pl. “Angliában csak két kukánk van: újrahasznosítható és kommunális”, vagy “Ausztriában minden faluban másképp megy, de jobban meg van szervezve”. Valóban, van ahol egyszerűbb a lakossági rendszer, és a válogatást a szolgáltató végzi egyben. Sok magyar kommentelő veti fel, hogy miért nem lehet egységes és egyszerű szabályokat hozni, mert most településenként eltérő, mit gyűjtenek külön, milyen színű kukába mi mehet. A szakértők erre azt válaszolják, hogy a rendszer infrastruktúra-függő: egy kis faluban nem biztos, hogy ugyanaz a megoldás hatékony, mint egy nagyvárosban. Egységesíteni nehéz, de legalább a lakosságot kellene részletesen tájékoztatni helyben. A közösségi médiában ez a téma általában panasz formájában jelenik meg (“káosz van, mindenhol mást mondanak”), illetve sokan követelik, hogy a gyártók jelöljék egyértelműbben a csomagoláson, hova kell azt dobni. Bár minden terméken kötelező feltüntetni az anyagát (pl. műanyag számjel), ez a gyakorlatban kevés útmutatást ad a szelektáláshoz. Tehát ez a vita arról szól, hogy a rendszer átláthatóságán és edukáción kell javítani – és ezt a hangot gyakran megütik a felhasználók is, amikor tanácstalanul kérdeznek rá a csoportokban bizonyos hulladékokra.

Problémás területek és gyakori panaszok

• Hiányos infrastruktúra (üveg, zöldhulladék, hulladékudvarok) – A magyar kommentelők gyakran kritizálják a rendszer hézagait. Visszatérő panasz, hogy nincs házhoz menő üveggyűjtés (csak gyűjtőpontok), és sok helyen a biohulladékot sem gyűjtik külön. A családi házas övezetekben ugyan van zöldhulladékos zsák, de lakótelepeken például alig. Ha valaki szeretné komposztálni vagy külön leadni a szerves hulladékot, gyakran nincs rá lehetősége, hacsak saját komposztálót nem létesít. A hulladékudvarok elérhetősége is problémás: sok településen több tíz kilométerre van a legközelebbi, autó nélkül nehéz megközelíteni, és ráadásul csak munkaidőben vannak nyitva. A közösségi médiában tipikus felvetés: „elvárják, hogy gyűjtögessem hónapokig a veszélyes hulladékot meg a lomot, aztán vigyem el a világ végére”. Valóban, a jogszabály sem ír elő kellő sűrűségű hálózatot – ideális esetben 15-20 ezer lakosonként lenne egy hulladékudvar, de ettől messze vagyunk. A kommentekben sokan javasolják a közösségi megoldásokat: például társasházak összefoghatnak, bérelhetnek konténert vagy közösen szállíthatják el a gyűjtött holmit. Látható tehát, hogy az infrastruktúra hiányosságai gyakran kedvét szegik az embereknek – ezekre a problémákra rendszerint megoldási javaslatokat is megosztanak egymással a felhasználók.

• Szennyezettség és szabálytalanságok – A szelektív gyűjtés legnagyobb gyakorlati gondja, ami a szolgáltatók és a tudatos lakók számára is bosszantó, a rosszul használt szelektív kukák. A Budapesti Közművek adatai szerint a sárga kukák tartalmának 55-60%-a oda nem való idegen anyag – vagyis több mint fele szemét, amit nem lenne szabad bele dobni. Gyakori “szennyezők”: koszos pelenka, ételmaradékos doboz, játékok, ruhanemű, VHS kazetta stb. A BorsOnline cikke szerint például a videókazetta mágnesszalagja konkrétan tönkreteszi a válogatógépeket, ezért amikor ilyesmit észlelnek, le kell állítani a szalagot a hulladékválogató üzemben. A Facebookon rendszeresen látni fotókat felháborodott lakóktól egy-egy tele szelektív kuka tetején trónoló vegyes szemétzsákról – vagyis hogy valaki belehelyezte az összes kommunális szemetét a szelektív gyűjtőbe. Ezek a posztok heves vitát generálnak: a közösség szégyeníti a tettest, és aggódnak, hogy emiatt az egész kuka tartalma mehet a hulladékégetőbe (ugyanis ha túl szennyezett, a szolgáltató sokszor nem válogatja tovább, hanem kénytelen kidobni/elégetni az egészet). Ezért az egymás iránti felelősség is téma: a lelkiismeretes szelektálók követelik, hogy a többiek is tartsák be a szabályokat, mert “egy ember miatt a mi munkánk is kárbaveszhet”. Ezzel szemben néhányan inkább legyintenek, mondván úgysem lehet elvárni mindenkitől a precizitást – de a többség a közösségi nyomásban hisz.

• Kommunikáció és tudatosság – Sok poszt és videó célja az edukáció, de a visszatérő kérdések azt mutatják, hogy még mindig nem ismertek széles körben az alapszabályok. Gyakori kritika, hogy a hatóságok és cégek nem kommunikálnak eleget vagy érthetően. Például 2023-ban a hulladékgazdálkodás átszervezése (MOHU rendszer) kapcsán több helyen káoszról számoltak be a felhasználók: egyes településeken megszűnt a házhoz menő szelektív gyűjtés, helyette gyűjtőszigeteket jelöltek ki, ami ellen sokan tiltakoztak (egy Facebook-poszt így fogalmazott: „Zöldülünk? A végeredmény az lett, hogy a MOHU az egész városból összeszedte a szelektív kukákat” – utalva rá, hogy ez visszalépésnek érződik). Ilyen esetekben a közösségi média afféle ügyfélszolgálati pótcsatornává válik: az emberek ott kérdeznek rá, „hova tűnt a szelektív kukánk?”, „miért nem vitték el a sárga zsákot?”, és egymást tájékoztatják a fejleményekről. A hivatalos szervek jelenléte is erősödik: a MOHU és más szolgáltatók indítanak Facebook-posztokat, TikTok videókat “Mit dobhatsz a sárga kukába?” témában, vagy épp tévhiteket cáfoló infografikákat. Az ilyen posztok alatt is gyakran ugyanazok a kérdések jelennek meg, amiket fentebb már részleteztünk – jelezve, hogy ismételni kell az üzeneteket, mert újra és újra felmerülnek.

• Új kezdeményezések – betétdíj és visszaváltás – 2024-ben Magyarországon elindult a kötelező betétdíjas visszaváltási rendszer bizonyos italos palackokra és dobozokra. A közösségi médiában sokan örömmel üdvözölték ezt, mondván végre anyagilag is motiválva lesz mindenki, hogy visszavigye a PET-palackot vagy sörösdobozt. Az általános vélemény: “jobb, ha visszaváltjuk, mintha a kukába dobnánk”, hiszen így akár 90% feletti begyűjtési arány is elérhető ezeknél az italcsomagolásoknál. Ugyanakkor felmerültek kérdések is: mely palackokra vonatkozik pontosan, mi lesz a régi (jelöletlen) palackokkal? – A válasz: a 2024 előtt gyártott vagy betétdíj-jelzés nélküli palackokat továbbra is a szelektívbe kell dobni, amíg kifutnak a készletek. Egyesek azt is megjegyzik, hogy a betétdíj bevezetése nem varázsütésre oldja meg a hulladékválságot – inkább a meglévő szelektív gyűjtést egészíti ki, emelve annak hatékonyságát. A vitákban előkerül, hogy “miért csak most”, “miért csak 50 Ft az üveg” stb., de konszenzus van afelől, hogy ez előrelépés. A hivatalos kommunikáció (pl. “Visszaváltás kisokos” blogposztok) hangsúlyozza, hogy a visszaváltási rendszer új szintre emeli az újrahasznosítást, jobb minőségű újrahasznosított alapanyagot eredményezve. A felhasználói reakciókban pedig sokan remélik, hogy a jövőben további anyagokra is kiterjesztik majd, illetve hogy a legfontosabb mégis a megelőzés lenne – vagyis kevesebb egyszer használatos palackot forgalmazni.

Felhasználói reakciók és online diskurzus

A Facebookon, TikTokon és YouTube-on a szelektív hulladékgyűjtésről szóló tartalmak alatt élénk eszmecsere zajlik. Általánosságban két nagy tábor rajzolódik ki a hozzászólásokban:

• Szeptikusok és frusztráltak: Ők azok, akik gyakran hangoztatják a fent említett tévhiteket vagy negatív tapasztalatokat. Kommentjeikben visszatérő refrén, hogy „nincs értelme szelektálni, mert a rendszer hibás”. Ide sorolhatók azok is, akik személyes csalódás miatt adták fel a szelektív gyűjtést: pl. látták a kukásautót egynek üríteni a kukákat, vagy elegük lett abból, hogy a szomszédok folyton teleöntik a szelektívet kommunális hulladékkal. Gyakran kifogásként, védekezésként hozzák fel ezeket (önigazolásul, hogy ők miért nem szelektálnak). Példák a tipikus kommentjeikre: „Úgyis mindent elégetnek”, „Csak marketing az egész újrahasznosítás”, „Fizetünk a szemétszállításért, oldják meg ők a válogatást”. Ezek a hozzászólások néha indulatos vitát provokálnak, személyeskedésig fajulva – például „lusta vagy és műveletlen, ha nem szelektálsz” vs. „naiv hülye vagy, ha azt hiszed, újrahasznosítják”. Látható tehát egy adag kiábrándultság és bizalmatlanság a rendszer iránt bizonyos felhasználói körben.

• Elhivatottak és edukátorok: A másik oldal hangadói a környezettudatos emberek, szakértők vagy aktivisták, akik igyekeznek helyreigazítani a fals információkat és bátorítani másokat. Ők gyakran forrásokkal, cikkekkel válaszolnak a tévhitekre – pl. belinkelik a HVG cikkét Urbán Csilla nyilatkozatával vagy a Szelektalok.hu egy-egy bejegyzését, hogy bizonyítsák: “nem, a kukások nem öntik össze – nézd, itt magyarázzák”. Sok ilyen felhasználó türelmesen válaszol a “butus” kérdésekre is, újra és újra elmondva, mit hova dobjunk. Az edukatív TikTokerek és YouTuberek (pl. @mohumindennapok, @zerowaste_eszter vagy a Hogyan készült? sorozat alkotói) is reakcióvideókban válaszolnak a kommentelők kérdéseire. Az összetartó közösségek (pl. Zöld csoportok a Facebookon) támogatják az új csatlakozókat tippekkel, de néha ők is küzdenek a “visszahúzó erőkkel” – panaszkodnak, hogy a média vagy egy-egy szenzációhajhász videó gyorsan aláássa a hosszú hónapok edukációját a “szemétösszeöntős” narratívával.

• Humor és kreatív reakciók: Érdemes megjegyezni, hogy a komoly viták mellett sokan humorral közelítik meg a témát. Népszerűek a mémek (pl. “amikor válogatod a szemetet, de a kukásautó meg olyan 🤷” – egy vállrándítós gif-fel), valamint stand-uposok, mint Rekop György is készített rövid videókat, kifigurázva a szelektív gyűjtés hétköznapi nehézségeit. Ezek alatt a kommentekben gyakran magukra ismernek az emberek: „Haha, én is mindig ezen agyalok, hogy a szomszéd belerakja a pelenkát”. A humor segít oldani a feszültséget és közös nevezőre hozni a feleket – hiszen végső soron mindenki szeretne tisztább környezetet, csak a hogyan kérdésében vannak nézeteltérések.

A magyar közösségi médiában a szelektív hulladékgyűjtés kapcsán számos ismétlődő kérdés és téma bukkan fel. A leggyakoribbak a mindennapi gyakorlati tanácsok kérése (mit hova dobjunk, hogyan csináljuk helyesen), a tévhitek cáfolata vagy terjesztése (összeöntés legendája, haszontalanság érzete), a rendszer hibáira való rámutatás (infrastruktúra, szabályozás hiányosságai) és az ezek nyomán kialakuló felhasználói reakciók a két pólus – hívők és kétkedők – között. Látható, hogy az embereket nagyon is foglalkoztatja a téma: aktív diskurzus folyik arról, hogyan lehetne javítani a hulladékkezelést, mi a lakosság felelőssége és mi az állami/önkormányzati szolgáltatóké. A közösségi platformok így nemcsak kérdések forrásai, de a környezeti nevelés színterei is, ahol mítoszok dőlnek meg (vagy épp erősödnek), és ahol egyre többen jönnek rá, hogy a hulladékprobléma megoldása közös érdek. Ahogy egy szakértő is hangsúlyozta: “A legjobb hulladék az, ami nem keletkezik” – ezt az üzenetet pedig a kommentelők is gyakran kiemelik, arra terelve a beszélgetést, hogy a szelektív gyűjtés mellett a megelőzésre és újrahasználatra is figyeljünk a jövőben.

Források: Humusz Szövetség, HVG.hu, BorsOnline, Szelektalok.hu, Zöldnek lenni jó blog, gyakorikerdesek.hu, valamint Facebook, TikTok és YouTube hozzászólások.