Zsákos megoldás a szelektív gyűjtésért

Szelektív hulladékgyűjtés - Szelektív.hu | 2010-11-11 16:23:28

Becslések szerint most az összes termelődő települési szilárd hulladék kb. 15-18%-át gyűjtjük szelektíven, ami szinte semmi ahhoz képest, hogy a nagy része még mindig lerakókra kerül. A házhoz menő gyűjtéssel akár 60%-ra is feltornázhatnánk ezt a számot.



(x)

zsákA Humusz évek óta mondja,  hogy a házhoz menő szelektív gyűjtés sokkal hatékonyabb a jelenlegi gyűjtőszigetesnél.

No, erről a zsákos módszerről írnék, mert ez akkor tudna működni, ha a lakosság valóban megkapná háznál a zsákot. Kis hazánkban nem ez a gyakorlat. Eljutott hozzánk a Saubermacher és az Öko-Pannon közös hírlevele, amelyben azt olvashatjuk, hogy örömmel jelentik be a házhoz menő gyűjtés megkezdését egyik, Budapest agglomerációs övezetében lévő településen, Budakeszin. Azt írják, hogy a 120 literes zsákokból havonta egyet ingyen megkap mindenki, aki regisztrálja magát. Ehhez nem kellett mást tenni, mint a kijelölt 5 egymás utáni júniusi nap valamilyekén jórészt munkaidőben (igaz, egy szombati nap is meg volt adva) elfáradni a Polgármesteri Hivatalba. Ha ez nem jött volna össze – mondjuk egy nyaralás miatt –, akkor el lehet menni a helyi művelődési házba hétfőnként du. 3-6 között. Akinek nem elég az egy ingyenes, az vehet még két helyen plusz zsákot 150 Ft/db áron.
Elolvasom a folytatást is: Humusz
 





Gyakori hulladékok

Papír hulladék Műanyag hulladék Fehér üveg hulladék Fém hulladék Elektronikai hulladék Színes üveg hulladék Szárazelem hulladék Zöld hulladék Építési és bontási hulladék

 

(x) Reklám

Az egészséges mosoly kezdete – fogapolas.hu
Az egészséges mosoly kezdete – fogapolas.hu
 


Webfejlesztés   Szoftverfejlesztés   Digitális marketing   -   TIDYMAN.hu

 

(x) Reklám

 

 


használt könyvek újrahasználata, újra és újra és újra...

 

(x) Reklám

Horvatlaguna.hu - Horvátországi apartmanok, magyar gondnoksággal!

 

Hulladékok szelektálása

A szelektív hulladékgyűjtés lényege, Energiatermelés, A veszélyes anyagok elkülönítése
https://hu.wikipedia.org/wiki/Hulladékok_szelektálása


Termékdíj és Hulladékhasznosítási Főosztály

A hazai hulladékgazdálkodás új világa.
http://www.szelektivinfo.hu/


TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért!

http://szelektalok.hu/
hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési akciója.


Házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés - FKF

https://www.fkf.hu/hulladekgazdalkodas-szelektiv-hulladekgyujtes
A kékfedelű tartályokban kizárólag tiszta papírhulladék gyűjthető! További információk · Házhoz menő lakossági szelektív hulladékgyűjtés


Hulladekvadasz.hu: Hulladék témájú hírportál

https://hulladekvadasz.hu
Célkeresztben a hulladék! Hulladéklerakatok, újrahasznosítás, szemétszedés, plogging, minden, amiben a hulladék benne van. Légy te is Hulladékvadász!


Hulladéknaptár

Mi, mikor és hova dobható? Házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés. Honnan? Mikor? Milyen hulladékot visznek el. http://www.hulladeknaptar.hu/


Bélyegző készítés Budapesten azonnal, rendelés ONLINE is. COLOP, TRODAT, TRAXX bélyegző és kellékek teljes palettával a StampMax-ban.

Bélyegző készítés Budapesten

 


 


MTI
2003-óta tájékoztatjuk, hogy mit is jelent a szelektív hulladékgyűjtés és mit, hogyan és hol gyűjtsünk szelektíven