2012.08.03.
0 megtekintés
0 hozzászólás
Pet palackos vagy csapvíz?
Nézzék meg ezt a kisfilmet és feltárul előttünk a már félig sem meztelennek tűnő igazság, hogyan vették rá az amerikaiakat, hogy hetente félmilliárd palackozott vizet vegyenek.
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe! Tartalmazhat olyan információkat, amely időközben elavult vagy aktualitását vesztette. Előfordulhat, hogy egyes hivatkozások, képek, tartalmak hiányoznak azok törlése vagy változása végett. Ha ilyet észlel, esetleg érintett, kérjük jelezze elérhetőségeinken.
A kisfilmben láthatjuk, amint a vállalatok támadást intéznek a csapvíz ellen. Környezetbarátnak hitt reklámok, vásárlással járó műanyaghulladék hegyek látszólagos eltüntetése.
Nemcsak a film kér arra bennünket, hogy térjünk vissza a csapvízhez, hanem mindannyiunk érdeke ez lenne.
Számunkra fontos, hogy olvasóink naprakész és megbízható információkhoz jussanak, ezért cikkeinket nyilvánosan elérhető, hivatalos források alapján készítjük, a szerkesztőség Szerkesztőségi irányelveivel összhangban. Ha bárhol tárgyi pontatlanságot észlelnek, annak jelzését köszönettel vesszük. Ez a tartalom a Szelektiv 2026 projekt részeként, lakossági tájékoztató és környezeti nevelési céllal készült.