Felelős társadalmi magatartásnak (corporate social responsibility, CSR) nevezik az olyan vezetést, amelyik a pénzcsináláson túl más, közösségi célokat is el akar érni. Könyvünk erről a folyamatról, jelenségről szól.
A nyereségérdekelt, azaz az üzleti szervezetek alapvető célja a siker elérése. Gyakorlatilag ebben három, egymással összefonódó, egymást felerősítő áramlat segíti őket. Az egyik a vezetés sajátos megközelítése, a vállalati kormányzás, vagy más néven társaságirányítás.

A másik a vállalatok társadalmi felelősségének erősödő érvényesítése, a harmadik pedig a szervezeti tanulás, amely azzal foglalkozik, hogyan képes a szervezet és vezetése változni, felkészülni a változásokra. Megközelítésünk a vezetéstudomány oldaláról indul ki, és arra irányul, hogy a három főirány miként érvényesülhet együtt.
Figyelmünket az elméleti problémákon túl a valós üzleti folyamatok megismerése, felderítése iránti igény fókuszálta ebbe az irányba. Könyvünknek, amely elsősorban a vezetőképzésben hiánypótló munka, az is célja, hogy hozzájáruljon a felelős társadalmi magatartás elméletének fejlesztéséhez, és ezzel az oktatás, a kutatás és a gyakorlati alkalmazás terjesztéséhez is.
A hulladékok szelektív gyűjtése nem csak az egyének felelőssége, hanem a vállalatok pozitív, támogatói, gyakorlati hozzáállása hatalmas lépést jelenthet a köztársadalmi szemlélet formálódásában.