2009.09.03.
0 megtekintés
0 hozzászólás
Sör, re:pohárban, a SZIN-en
Magyarországon elsőként a SZIN-en vezették be a re:pohár intézményét. Mindenki jól jár, a környezet és a látogatok is. A betétdíjas rendszerű re:pohár-ban, egy pohár sör fogyasztása mellett, mélyen van lehetőség elmélkedni a környezettudatos gondolkodásról. És úgy látszik, a gyakorlat is ezt mutatja, a pénztárcánknak is kedvez ez a szemlélet. Ezeket a pohar...
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe! Tartalmazhat olyan információkat, amely időközben elavult vagy aktualitását vesztette. Előfordulhat, hogy egyes hivatkozások, képek, tartalmak hiányoznak azok törlése vagy változása végett. Ha ilyet észlel, esetleg érintett, kérjük jelezze elérhetőségeinken.
Tipikus kellemeset a hasznossal tevékenység, és a fesztiválokba beszivárog a környezettudatosság egy lépcsője. Egy „re:pohar”-at közel 100-szor lehet használni, így jelentősen kevesebb hulladék keletkezik. Egy fesztiválon ahol tízezrek, nemegyszer, nem kétszer fogyasztanak nem kevés hulladék keletkezik. Magyarország 10 legnagyobb fesztiválján évente több mint 10.000 m3 (azaz 1.000.000 kg) hulladék!
Egymillió kilogramm!
A Borsodi és a SZIN szervezői ezzel a rendszerrel új irányt szabnak a környezettudatos fesztiválozás kultúrájának.
ÖkoSZIN
Számunkra fontos, hogy olvasóink naprakész és megbízható információkhoz jussanak, ezért cikkeinket nyilvánosan elérhető, hivatalos források alapján készítjük, a szerkesztőség Szerkesztőségi irányelveivel összhangban. Ha bárhol tárgyi pontatlanságot észlelnek, annak jelzését köszönettel vesszük. Ez a tartalom a Szelektiv 2026 projekt részeként, lakossági tájékoztató és környezeti nevelési céllal készült.