A háromfős középiskolás csapatok a klímaváltozás és fenntarthatóság témakörében mérik össze tudásukat
Kilenc magyarországi – ebből négy budapesti – és egy határon túli csapat jutott be a Magyar Tudományos Akadémia által szervezett tanulmányi verseny döntőjébe. A háromfős középiskolás csapatok a klímaváltozás és fenntarthatóság témakörében mérik össze tudásukat március 4-én az Akadémia budapesti székházában. Az eseményt élőben közvetíti az MTA YouTube-csatornája.
A Középiskolai MTA Alumni Program keretében szervezett tanulmányi versenyen (verseny.mta.hu) 686 hazai és határon túli csapat indult, ebből 152 jutott a második fordulóba, ahol a tesztkérdések mellett már egy esszét és egy saját gyártású rövid videót is be kellett küldeniük a diákoknak. Az esszében egy projekttervet kellett kidolgozniuk részletes indoklással és költségvetéssel arra, hogyan költenének el 20 millió forintot annak érdekében, hogy iskolájuk működése környezetbarátabb, fenntarthatóbb legyen. A maximum 2 perces videóban egy a verseny témájához kapcsolódó fogalmat kellett közérthetően elmagyarázniuk. Ezeket a feladatokat végül 117 csapat teljesítette a rendelkezésre álló egy hónap alatt, és rengeteg kiváló tartalom született.
Részleteket a verseny.mta.hu oldalon nézheti meg.
Az MTA Alumni Program FB-oldala: https://www.facebook.com/mtaalumniprogram
IG-csatornája: https://www.instagram.com/mtaalumniprogram/