Kiválóan ment. Jót nyaraltam és nagyon ügyesen strandoltam. Pirospont.
Az érem másik oldalán azonban a SIN CITY karakterei és képei köszöntek vissza rám. „Már úgyis mindegy, legalább érezzük jól magunkat!” – ajánlom ezt Mallorca szlogenjének. Mallorca ugyanis a tömegturizmus szinonimája, ennek kevés előnyével és minden hátrányával. A helyi lakosság több mint tizenötszöröse (kb. 10 millió fő) érkezik ide nyaralási céllal (98%-uk repülővel…)

Németország és Anglia „nyaralógyarmataként” Mallorca erőforrásai és természeti tőkéje a régi konkvisztádorok idejét idéző kizsákmányolás farkaséhségének van újra kitéve. Ennyi turista még felelősségteljes viselkedéssel is komoly hatással lenne a szigetre, de az ott látott vendégek többsége azért komoly kihívásokkal küzd a felelős viselkedést illetően. Kiábrándító látvány a városokban dorbézoló „Drinking Team”, illetve „Sex Teacher” egyenpólóba öltözött csapatok látványa, akik már délelőtt képesek félrészegen vonyítani a strandon. Ezt még egy mosollyal elintéztem és olvastam tovább… (Az már az én hibám, hogy pont Konrad Lorenz: A civilizált ember nyolc halálos bűne c. könyvet olvastam, melynek mintapéldányai körülöttem vedelték az aludobozos sört).
Folytatáshoz kattintos ide: