Kis történelem Tiszta udvar, rendes ház! Az első táblákat 1952-ben Nagyléta házain helyezték el. Vöröskereszt indította útjára a tisztasági mozgalmat. Nem telt el sok idő, és az ország minden falujában megjelentek a kis táblák.
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe! Tartalmazhat olyan információkat, amely időközben elavult vagy aktualitását vesztette. Előfordulhat, hogy egyes hivatkozások, képek, tartalmak hiányoznak azok törlése vagy változása végett. Ha ilyet észlel, esetleg érintett, kérjük jelezze elérhetőségeinken.
Tidyman a tiszta ember
Mit jelképez az ikon?
környezettudatos gondolkodás első lépcsője
ügyelünk környezetünk tisztaságára
hatékony felhívás a szemetelés csökkentésére
Miért jó a rendezvénynek?
érdekes, figyelemfelhívó installáció a helyszínen
gyerekeket, fiatalokat vonz a fotózkodás
kellemes időtöltés a családoknak
méreténél fogva figyelemfelhívó
ötletes, és különleges
esztétikus, formavilága alkalmazkodik a rendezvényhez
céges nyereményjáték szervezése Tidy installáció által
Referenciák:
2010 SzeptEmber Feszt 3 - 4 - 5 (Látogatók száma 80 ezer)
2010 Monarchia Öröksége szeptember 11 - 12
2010 Évadnyitó Színházi Fesztivál szeptember 18
2010 Kutatók éjszakája szeptember 24
2010 Zöld szüret szeptember 25
2010 Szent László Gimnázium Mezőkövesd október 25
2010 Innovatív Tanárok Fóruma november 18 - 19 - 20
2010. november 26. NullaHulladékHét
2010. december 5. Mikulásnapi családi rendezvény
2011. május 11. Tidyman az óbudai rendezvényen
2011. május 28. Tidyman is látta a Reklámzabálókat
Számunkra fontos, hogy olvasóink naprakész és megbízható információkhoz jussanak, ezért cikkeinket nyilvánosan elérhető, hivatalos források alapján készítjük, a szerkesztőség Szerkesztőségi irányelveivel összhangban. Ha bárhol tárgyi pontatlanságot észlelnek, annak jelzését köszönettel vesszük. Ez a tartalom a Szelektiv 2026 projekt részeként, lakossági tájékoztató és környezeti nevelési céllal készült.