A szelektív csapata évek óta tudatosan vásárol és természetesen szelektíven gyűjt. Ez a kettő nem zárja ki egymást. Sőt. Mi szerkesztők és családtagjaink azok táborához tartozunk, akik magyar terméket vásárolnak.
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe! Tartalmazhat olyan információkat, amely időközben elavult vagy aktualitását vesztette. Előfordulhat, hogy egyes hivatkozások, képek, tartalmak hiányoznak azok törlése vagy változása végett. Ha ilyet észlel, esetleg érintett, kérjük jelezze elérhetőségeinken.
Mint a híradásokból is halljuk nem egyszerű eldönteni a vevőknek, mi a magyar áru és mi az amivel megtévesztenek bennünket. Reméljük eljön az idő, amikor miniszteri rendeletben határozzák meg a magyar termékek fogalmát. Addig is figyeljünk oda, mit, hol vásárolunk. Segítsük a magyar termelőket. Vásárlás után ne felejtsék el:
Gyűjteni csak szelektíven!
Forrás: youtube.com
Számunkra fontos, hogy olvasóink naprakész és megbízható információkhoz jussanak, ezért cikkeinket nyilvánosan elérhető, hivatalos források alapján készítjük, a szerkesztőség Szerkesztőségi irányelveivel összhangban. Ha bárhol tárgyi pontatlanságot észlelnek, annak jelzését köszönettel vesszük. Ez a tartalom a Szelektiv 2026 projekt részeként, lakossági tájékoztató és környezeti nevelési céllal készült.