Hazánkban évente közel 400 millió darab italos kartondoboz kerül forgalomba. Ez azt jelenti, hogy a 3,2 millió magyar háztartás átlagosan 100 - 125 darab italos kartondobozt használ el.
Az óvodások nagy buzgalommal gyűjtik az italos karton dobozokat és ösztönzik szüleiket az akcióra. Fontos szerepe van a kartondobozok lapításának is, hisz a térfogatot akár tizedére is csökkenthetjük. Ez ennél a hulladéknál kifejezetten fontos tényező, hisz szállítása sokkal hatékonyabb lapított állapotban.
A múlt ősszel zárult budapesti gyűjtőakcióban részvevő 42 intézmény óvodásai már bizonyították, hogy fiatalkorban is komolyan veszik a szelektív hulladékgyűjtést: több mint 1300 kilogramm, azaz egy átlagos személyautó súlyának megfelelő italos kartondobozt gyűjtöttek össze a gyerekek. Idén a szervezők még nagyobb sikerre számítanak, hiszen óvodából is több jelentkezett, az V., a VIII., a XIII. és a XIV. kerületből 46 intézmény versenyez majd az értékes díjakért.
Egy átlagos gyümölcsleves, vagy tejes doboz legalább 75%-a papír, ami újrahasznosítható. Jelenleg 100 italos kartondobozból csak 14 kerül vissza a szelektív hulladékgyűjtőkbe. Az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés közel 6 éve dolgozik azon, hogy ez az arány 2012-re 20%-ra növekedjen. Ehhez szükséges a környezettudatos szemlélet mielőbbi kialakítása, a fiatalok és idősek szelektív hulladékgyűjtésre való ösztönzése.
Az gyerekek és családjaik által összegyűjtött italos kartondobozokat az óvópedagógusok április 8-án mérik le és másnap adják át az FKF Zrt. munkatársainak, akik a budapesti kék (papír) gyűjtőedények tartalmával együtt a FE-Group Invest Zrt. telephelyére szállítják azokat. Itt különválogatják és bálázzák a dobozokat, mielőtt elküldenék őket a papírgyárba újrahasznosításra, ahol például jegyzettömb, tojástartó vagy konyhai papír törlőkendő készülhet belőlük.
Kedvezményes Állatkerti belépő szelektív gyűjtésért!
Italos karton újrahasznosítása
5 év munkájának köszönhetően ötször több italos kartondoboz!