Vékonyabb az emberi hajszálnál

az aludoboz az egyik legerősebb és leginkább strapabíró csomagolás


Az alumíniumdobozok gyártása sokat fejlődött az elmúlt évtizedekben. Érdekesség, hogy napjainkban, ugyanannyi alumíniumból több mint kétszer annyi alumíniumdoboz készíthető, mint 30 évvel ezelőtt. Ma egy aludoboz súlya mindössze 12-15 gramm a doboz méretétől függően, ami annak köszönhető, hogy a doboz fala rendkívül vékony, vékonyabb az emberi hajszálnál. Ennek ellenére az aludoboz az egyik legerősebb és leginkább strapabíró csomagolás, amely tökéletes védelmet biztosít a bele töltött italok számára.

 

Jól bedobtuk magunkat az Aluvalutáért

A lakossági szemléletformálás volt a célja a most lezárult „Dobd Be Magad” környezetvédelmi edukációs kampánynak is. A program keretében a legnépszerűbb közösségi média oldalon a szelektív gyűjtéssel kapcsolatos teszteket kellett a fiataloknak és fiatal felnőtteknek megoldaniuk. A tudástesztekben hírességek – Janicsák Veca, a népszerű lemezlovas DJ Free, illetve a Szomszédnéni Produkciós Iroda humoristái, Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs – segítették a résztvevőket.
A program utolsó szakasza kifejezetten az aludobozok országszerte mintegy 200 kiskereskedelmi áruházban elérhető visszagyűjtő automatákkal történő visszagyűjtését ösztönözte. Ebben az időszakban, októberben, több mint 31.682 aludobozt gyűjtöttek vissza azok, akik hallgattak a program hívószavára, vagyis „bedobták magukat” a környezetvédelem szorgos hétköznapjaiba és segítettek visszagyűjteni valamennyit abból a csomagolóanyagból, amelyből mi magyarok 800-900 millió darabot használunk el minden évben.
Érdekes módon a „Dobd Be Magad” környezetvédelmi edukációs kampányban nem a budapesti, hanem a fővároson kívül élő lakosság volt a legaktívabb az aludobozok szelektív gyűjtésben.
A legtöbb dobozt - egy résztvevőre vetítve, átlagosan - a Tökölön (532 db), Dunaújvárosban (418 db), Pécsett (401 db), Hódmezővásárhelyen (247 db) és a Dunakeszin (189 db) élők gyűjtötték és jutatták vissza a körforgásba a visszagyűjtő automaták segítségével, messze túlszárnyalva ezzel az országos más részeiből a játékban résztvevők 118 doboz / fős átlagát.
A programba a legtöbb résztvevő Budapestről nevezett be, ahol is a legtudatosabb aludoboz gyűjtő városrészek a III., a VI., és a X. kerületek voltak.
A „Dobd Be Magad” program legeredményesebb résztvevője egy pécsi aludoboz gyűjtő volt, aki kimagaslóan sok, összesen 2.037 aludobozt gyűjtött vissza.

 




Láthatatlan írás, biztonsági jelölés, minden felületre. A jelölés csak UV fényben látható. Kreatív dekorációhoz, iskolásoknak.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás. Legyen Ön az első!
Új hozzászólás:

Ellenőrző kód: Írja be a képen látható karaktereket a mezőbe!
Szelektív hulladékgyűjtők


Szelektív infó




Gyakori hulladékok
Papír hulladék Műanyag hulladék Fehér üveg hulladék Fém hulladék Elektronikai hulladék Színes üveg hulladék Szárazelem hulladék Zöld hulladék Építési és bontási hulladék

Szakfordítás
Szakfordítás, Műszaki fordítás, Hivatalos fordítás







Media Markt szelektív hulladékgyűjtés környezettudatos Használt készülékek visszagyűjtése, Elhasznált elemek gyűjtése
 környezetbarát termék környezettudatos reklámajándék, Újrafeldolgozott alapanyagokból,
ez csak természetes...
 Recucc.hu A régi tárgyak életre kelnek. Használd újra!
   
   Legyen partnerünk 2014-ben is!
   
   Legyen partnerünk 2014-ben is!
   
   Legyen partnerünk 2014-ben is!
   

Kategóriák
Papír hulladék
   Tudta Ön, hogy...
   Mik tartoznak ide?
   Hova dobható?
   Mit ne csináljunk!
Műanyag hulladék
   Tudta Ön, hogy...
Fehér üveg hulladék
   Tudta Ön, hogy...
Színes üveg hulladék
Fém hulladék
   Mit tegyünk? Mit ne tegyünk?
   Tudta Ön, hogy...
Italos kartondoboz hulladék
Szárazelem hulladék
   Tudta Ön, hogy...
Gyógyszerhulladék
   Tudta Ön, hogy...
Zöld hulladék
Szerves hulladék
   Tudta Ön, hogy...
Világítótest hulladék
   Tudta Ön, hogy...
Elektronikai hulladék
   Tudta Ön, hogy...
CD, DVD adathordozó hulladék
   Tudta Ön, hogy...
Vegyipari hulladék
   Tudta Ön, hogy...
Hulladékolaj
   Tudta Ön, hogy...
Üveg, porcelán hulladék
Gumihulladék
Textilhulladék
   Tudta Ön, hogy...
Fahulladék
   Tudta Ön, hogy...
Építési és bontási hulladékok
Hulladékvíz
   Tudta Ön, hogy...
A szelektív hulladékgyűjtésről
Környezetinevelés segédanyagok
   ÖKO játék
   Könyv
   DVD CD
Környezettudatos
Hulladékgyűjtési akciók
Partnerek
   1001 Környezettudatos tipp és vásártér
   Ecopromo reklámtárgyak
   Kirakat.Szelektiv.HU
A Szelektív.hu információi
   Kampányok
   Sajtóközlemények
Önkormányzatok
   Trizs község
Hulladékkereső
Nyeremények

Láthatatlan írás, biztonsági jelölés, minden felületre. A jelölés csak UV fényben látható. Kreatív dekorációhoz, iskolásoknak.
   Mo. legnagyobb választéka környezetbarát termékekből  
           
     Ecopromo  Mit főzzünk ma?  Pontvelem  etk önkormanyzati klub
 Bevezetem.hu
 
 EcoLounge  hypnosia  Recucc.hu  Kérjen árajánlatot Intézményi Szelektív Hulladékgyűjtés-re  A Plastik Re-produkt Kft. 2008-ban, hasznosítható anyagok, csomagolási hulladékok és más műanyag alapú gyártásközi selejtek elszállítására, ezek megfelelő és gazdaságos kezelésére alakult. Fő tevékeny



 

         
           
976